Mellrák szűrés
Kategória: Rákszűrés
A mellrák szűrését a radiológus végzi (és nem a nőgyógyász, bár a lelkiismeretesebbje tapintásos vizsgálatot azért elvégez), a 45-65 éves korosztály 2 évente látogathatja meg az orvosát, mammográfiás vizsgálat céljából. Az egyáltalán nem csak nőket érintő megbetegedés - ami miatt Angelina Jolie is levetette a melleit - évente 2000 nő halálát okozza Magyarországon, holott már önvizsgálattal is figyelhető, és ehhez még ki sem kell mozdulni otthonról.
Az otthoni mellvizsgálat lépéseiről a cikk folytatásábam olvashatsz, valamint a mamográfiai vizsgálat tudnivalóit osztjuk meg veled
A mellvizsgálat lépései
- Lehetőség szerint, álló helyzetben tükör előtt kezdjük el a mell átvizsgálását. Először emeljük karjainkat a fejünk fölé, majd engedjük le, és nézzük meg, nincs-e rajta elváltozás: duzzanat, új behúzódás a bőrön vagy a mellbimbón, illetve új anyajegy, bőrfolt, stb.
- Ha szükséges, tegyük síkossá a bőrt, engedjük le a bal karunkat, és jobb kezünkkel, finom mozdulatokkal tapogassuk végig mellünket, mellbimbónkat, körbe a bimbóudvaron belül is, majd váltsunk kart és folytassuk a mell vizsgálatát a másik mellünkön is.
- A jobb kézzel összezárt ujjakkal körkörösen spirál vonalban (kívülről befelé haladva) tapintsuk át bal mellünket, addig ismételve, míg el nem érjük a mellbimbót. Majd végezetül enyhén préseljük össze a bimbót, nincs-e véres, vagy savós váladékozás.
- Ezután feküdjünk hanyatt, és melleinket így is vizsgáljuk meg. A vizsgálat terjedjen ki az egész mellre, a mell feletti területekre, különösen a hónalj környékére.
- A jobb mellhez a bal kezünket, a bal mellhez a jobb kezünket használjuk. Azt a kezét, amelyiket éppen nem használjuk, emeljük fel a fejünk mellé. Összezárt ujjal simító-nyomó mozdulatokkal tapintsuk át a bal mell mirigyállományát felülről lefelé haladva.
- Ugyanebben a helyzetben engedjük bal karunkat a teste mellé, majd tapintsuk át a mell külső felét a test középvonala felé haladva.
- Körkörös mozdulatokkal vizsgáljuk meg hónaljunkat. A hónalj mélyedésénél kezdjük és haladjunk felfelé a mell irányába.
- Végezetül ujjbeggyel tapintsuk át a kulcscsont fölötti árkokat. Ezeket a fekvő helyzetben végzett vizsgálatokat megfeszített mellizommal is végezzük el.
A mammográfia vizsgálat menete
Maga a vizsgálat nagyobb előkészületet nem igényel. A vizsgálatra legalkalmasabb időpont a még menstruáló nőknél a menstruációs ciklus második hete.
Egyébként bármely időpontban végezhető. A felsőtestet kell szabaddá tenni, hogy az emlő vizsgálhatóvá váljon. A felvételt asszisztensek készítik, orvos utólag elemzi a felvételeket, az orvosi dokumentációkkal összevetve.
Először megtörténik az emlő áttapintása.
Ezt követően a röntgen gép elé kell állni és az emlőt rá kell helyezni a röntgen filmet tartalmazó felületre. Felülről egy plasztik lappal összenyomatják a mellet, mely enyhe fájdalmat okozhat, de sérülés nem következhet be. Az összenyomásnak az oka, hogy kevesebb képlet vetüljön egymásra a felvétel során, illetve hogy az emlő elmozdulása ne rontsa a felvétel minőségét. A vizsgálat során két felvétel készül. Az egyik ferde irányú, a másik pedig egy fentről lefele irányuló kép. Ezeket a felvételeket elemezik részletesen meszesedés és egyéb elváltozások után kutatva.
Emellett amennyiben kóros elváltozásra van gyanú más irányú kiegészítő felvétel is készíthető.
Mikor nem ajánlott a mammográfia vizsgálat elvégzése?
A vizsgálatnak abszolút ellenjavallata nincs, azonban terhesség alatt, szoptatás során, illetve közvetlenül menstruáció előtt nem ajánlott az elvégzése. A 45 és 65 év közötti nők körében országosan szűrővizsgálatra használják. Ebbe a korcsoportba tartozó nők automatikusan behívót kapnak kétévente mammográfiás vizsgálatra. Ennél gyakrabban nem indokolt a problémamentes lakosság szűrése.
Amennyiben valamilyen gyanú van emlőrákra, úgy korábbi életkorban is lehetőség van beutaló alapján a vizsgálat elvégzésére. A szűrővizsgálat eredményét nem kell helyben megvárni, postán fogják kiküldeni, ahogy a beszólító levelet is. Amennyiben a vizsgálat során eltérést találtak további vizsgálatokra hívják be a beteget.
Forrás: webbeteg
Kapcsolódó cikkeink :
Bőrrák
- Kategória: Rákszűrés
Szájüregi daganatok szűrése
- Kategória: Rákszűrés
Tüdőrák szűrése
- Kategória: Rákszűrés